2024. március 29. péntek

Lómentés – Szentendrei sziget

Szentendrei sziget – 2019. június 16. vasárnap
Lakossági bejelentést kaptunk, hogy egy lótartó helyen katasztrofális állapotok vannak. Egy onnan kiszabadult csont és bőr ló a területen kívül esett össze az úton, egy másik a tanyán belül láncokkal van felkötve a gerendára, mert már állni sincs ereje. A lótartó hely évek óta ismert előttünk, rengeteg bejelentés volt, de a hatósági szemle során mindent rendben találtak… no comment… de gázolt már el autó a főúton onnan kiszökött lovat, melyet a ló nem élt túl, szerencsére ember csodával határos módon nem sérült.
Ahogy a bejelentést megkaptuk, azonnal elkezdtük szervezni a mentést. Mi távolabbról indultunk, így a bejelentő és helyi barátaink, állatvédők tartották a frontot a rendőrök érkezéséig, és ezt érste mindenki szó szerint, ugyanis ők akadályozták meg azt, hogy a tulajdonos a haldokló lovat kivontassa a trágyadombra, méghozzá úgy, hogy konkrétan elállták a traktor útját.
Mi közben állatorvost próbáltunk keríteni: nyáron, vasárnap este 6 után ez lehetetlen küldetés. Végül nagy nehezen utolértünk egy ügyeletest, aki a helyszínre jött. De minek…
Mire mi a helyszínre értünk, már kint voltak a rendőrök és a bűnügyi helyszínelők is, és az állatorvos is megérkezett.
Az egész állomány alultáplált, sovány, de két ló volt kritikus állapotban: az utcán elfekvő és a felkötözött. Egyértelmű volt, hogy őket azonnal ki kell emelni ebből a közegből. Eleinte úgy tűnt, hogy minden simán megy, de aztán egy abszurd paródiává változott minden. A helyszínen lévő rendőrök szemmel láthatóan próbáltak helyesen eljárni, de emellett úgy tűnt, hogy fogalmuk sincs róla, hogy mi a helyes eljárás… Nem értették, hogy miért kellene lefoglalni a lovakat. Ennek megfelelően tehát csak a két legrosszabb állapotban lévőt foglalták le hosszas unszolásra. Idéznék néhány elhangzott mondatot, hátha Ti tudtok röhögni rajta. Mi nem tudtunk.
– ha van egy kutyám, aki beteg és szenved és meg kellene operálni, de nincs pénzem, akkor nem követek el állatkínzást, ha adok neki enni és inni, de nem viszem orvoshoz.
– a lovakat lefoglaljuk helybenhagyással, de úgy, hogy el is kellene vinni őket.
– lefoglaljuk őket, de nem szabad chipezni az egyedi azonosításhoz, mivel a tulajdonos azt mondta, hogy akkor értékét veszti a hucul. (így is lett, jelölő spray-vel rajzoltak rájuk számokat. 2019.-ben… na, ilyet se láttunk még.)
– a többi lovat nem foglaljuk le
Reméljük a rendőrség ma, holnap pótolni fogja ezeket a rendkívül súlyos eljárásbeli hiányosságokat. Egy állatkínzásos esetben nem opcionális, hogy a lefoglalják-e az állatokat!

Az állatorvos megérkezett a lóhoz gyakorlatilag minden felszerelés nélkül. Minimum egy órás kérlelés után bekötött egy infúziót az egyik lónak, amit amúgy saját tartalékaikból dobták össze a környékbeli állatvédők. A kritikus állapotú ló végül nem kapott orvosi ellátást. A hab a tortán egyébként az, hogy ez az illető állatorvos május óta tudott az esetről, hogy mi folyik ezen a tanyán, de valahogy nem érezte szükségét, hogy megtegye a kötelező jogi lépéseket. Hogy miért? Fogalmunk sincs.
Szükségét érezte azonban annak, hogy megpróbálja megbeszélni a tulajdonossal, hogy milyen kezelést akar a lónak. Jeleztük neki, hogy azok az idők már elmúltak, itt nem ez a kérdés, és nem is a tulajjal kell megbeszélni, hogy beleegyezik-e, hogy lefoglalják a lovait. Ez nem így működik.
Természetesen ellene megtesszük a szükséges lépéseket , mert ez szakmailag és etikailag is vállalhatatlan.

A tulajdonos a lovakra évek óta felveszi a terület alapú támogatást, az őshonos támogatást, és a Duna-Ipoly Nemzeti Parktól a legeltetésért járó támogatást. Kinek a feladata ezt ellenőrizni, és miért nem teszi?

A csikók bélyegzését végző szakembernek sem tűnt fel évek óta se, hogy milyen állapotok és körülmények vannak? Ő sem lépett soha? Miért?

A java még csak most kezdődik, természetesen mielőbb beszámolunk a fejleményekről.

Ez is érdekelhet

Minden napra egy mese… vagy inkább tragikomédia…

Hosszú lesz, de kérjük, hogy figyelmesen olvassátok végig! Egyszerűen nem találunk néha szavakat arra, hogy …