2018. január 21. vasárnap

Vissza a pokolba, avagy a mocsáról szörnyű körülmények közül mentett hét ló kálváriája csak most kezdődik igazán?

Kedves Barátaink, Támogatóink!

Bizonyára sokan emlékeztek a mocsai lovak esetére.

Már két éve húzódik eddigi legszörnyűbb lómentésünk bírósági ügye. Nem hittük, hogy megtörténhet az, aminek bizonyítéka sajnos június 15-én a kezünkbe került A komáromi járásbíróság úgy döntött, hogy a lovak tulajdonosának, aki állatkínzásért másfél év felfüggesztett börtönbüntetést kapott, vissza kell szolgáltatnunk a lovakat.

Erre a döntésre nehéz szavakat találni,s még nehezebb indulatainkat kordában tartani, hiszen kihez fordulhatunk jogorvoslatért az állatok védelmében, ha éppen azok veszik semmibe az állatvédelmi törvényt akik a jog, a törvény szolgái?

Úgy döntöttünk, hogy nem adjuk fel, hogy a hét ló akiket két éve gondozunk szeretettel, s akik nálunk állati roncsokból testileg és lelkileg is ismét lóvá alakultak, nem kerülhet vissza ahhoz, aki nem érdemli meg őket, akinél sorsuk megpecsételődne! Hiszen aki az állatainak ennyi szenvedést okoz, attól nem várhatjuk, hogy egy csapásra megváltozik, és példás lótartó válik belőle.

Fellebbezünk, s harcolni fogunk értük, mert tudjuk, hogy az igazság a mi oldalunkon áll.

Amint összeállítottuk a tényeket tartalmazó részletes esetjelentésünket, ismételten a nyilvánosság segítségét fogjuk kérni az állatokért, akik nem tudnak magukért szót emelni.

Részlet akkori beszámolónkból:

2013 június 21.

Mint, ahogy ígértem, folytatom beszámolómat a tegnapi mocsai lókobzással kapcsolatban.
Lakossági bejelentés alapján indultunk Mocsára. A bejelentő szerint évek óta, lovakhoz nem méltó körülmények között tartanak lovakat egy háznál, mely véleménye szerint állatkínzásnak minősül, azért kéri a segítségünket. A helyszínre érve értesítettük a rendőrséget, ismerve határainkat, hogy csak is hatósági kísérettel mehetünk be az ingatlanra. Meg is érkeztek, úgy két órás várakozásunk után, és miután elmondtam jöttünk okát, ők úgy döntöttek, hogy megkeresik a tulajdonost, és vele együtt megyünk be. A tulaj káromkodása közepette, kényszeredetten nyitott nekünk kaput, és felháborodottan közölte, elege van abból, hogy “már megint b@szogatják a lovai miatt”… Merthogy történt már ellene feljelentés, úgy 3 éve rendszeresen, de a szemlék dokumentumai pihentek a hatóságok fiókjában, és ezzel szinte le is zárva az ügyet, hogy nem veszi át az ajánlott leveleket a tulaj. Úgy igazán nem is érdekelt semmilyen hatóságot, mi is történik a lovakkal ez idő alatt, pedig történt… Többen közülük az évek alatt elpusztultak, és nyughelyük az amúgy is förtelmes területen volt megásva. A még életben maradottakról nem is beszélve, körülményeik, szenvedéseik senkit nem érdekelt azok közül, kiknek kötelessége lett volna, hogy segítsen rajtuk. A szomszédok elmondása alapján ezek a lovak évek óta nem voltak kint az istállónak nevezett ólból, ez meg is látszott rajtuk, hiszen menni is alig bírtak, mikor kijöttek a napvilágra. Van köztük egy két éves csikó, ki még szinte nem is látta a napot. Nem is értem, hogy tudta túlélni. Amikor kinyitottuk a fészert, és megláttam bent a lovakat, a mocsokban, a tömény ammónia szagban, kint 35 fok volt, bent érzésre, 50 fok… A trágyakupacok tetején, melyet az évek alatt keményre tapostak maguk alatt, riadt szemükkel ahogy néztek ránk a sötétből, úgy éreztem élve temették el őket ebben a sötét odúban. Hát sírva fakadtam…
Istenem, milyen túlélők is a lovak, kikben még létezik élni akarás…

Úgy gondoljuk, hogy a fényképekhez nem kell több kommentár….

Ez is érdekelhet:

BUÉK 2018

Kedves Támogatóink! Lassan elhagy bennünket ez az év is. Nem volt könnyű, de melyik év …