Szilaj 2012. februári hírlevele

Kedves Olvasóim!

Mire a tél utolsó hónapjának hírlevelét olvassátok, reméljük, már visszafordíthatatlanul itt tavasz, így aztán először is szép tavaszi napokat kívánok mindenkinek! Olyan jókat hancúroztam Bravó barátommal a friss levegőn, hogy egészen fújtatok most, de azért nekilátok a februárban történtek elmesélésének még mielőtt a friss tavaszi szellő kifújja az agyamból a gondolatokat.

Mivel is kezdjem? Sok minden történt lovakkal is, kutyákkal is. Jó is, rossz is, mint mindig. Úgy döntöttem, hogy ismét a jó hírekkel kezdem, nehogy elrontsam a kedves olvasók hangulatát, és faképnél hagyják a hírlevelemet, mert akkor mi lesz velem, kinek fogok én írogatni?

A februári szeszélyes időjárásra gazdáink sokat panaszkodtak, de rajtunk, lovakon nem talált fogást Fagy herceg, akármilyen erősen is „harapdált” bennünket. Én csak tudom, annak idején meggyűlt a bajom vele, de legyőztem, s most már nem félek tőle. Kukkantsátok csak meg a képeket, milyen nagyokat mókáztam Bravó barátommal a hóban!
Mi bizony élveztük a földet beborító fehérséget, a friss, téli levegőt. Persze könnyű dolgunk volt, mert semmiben sem szenvedtünk hiányt télen sem. Gondoskodó kezek elénk rakták a friss szénát, zabot, ami egyébként tökéletes hő szabályozó rendszerünk fűtőanyaga! (Hú, de tudományosra sikerült ez a mondat. Egészen büszke vagyok magamra, egyre jobban fogalmazok, ugye?)
Akár milyen hideg is volt, a napokat kint töltöttük a karámban és a legelőn, de az éjszakát már a védett istállóban ahol gazdáink friss szalmával „ágyaztak” meg nekünk. Néha lelkiismeret furdalásom is van, hogy belepottyantunk, belecsurgatunk a ropogós „ ágyneműbe”, de hát mit tegyünk. Senki sem tökéletes, még mi, lovak sem!

Na de a sok fecsegés után rátérek végre a lényegre. Induljon a beszámoló!

Sári

Sári 29 éves, korához, és sok, munkában eltöltött évhez képest jó kondícióban lévő ló, akit gazdáim valahonnan a Balaton környékéről hoztak el, mert a tulajdonosának már nem volt rá szüksége. Sajnos nem különleges történet az övé. Megöregedett, sem lovagolni, sem kocsiba fogni nem tudták már, termékenysége is oda, helyét utódjai foglalták el az istállóban. Neki mennie kellett.:-( Gazdáim próbálkoztak azzal, hogy közvetítsenek örökbefogadó felkutatásában, de ahogy az várható is volt, nem nagyon tolongtak a ló szerető emberek, hogy Sárin segítsenek. Kinek is kellene egy szépségében, erejében megfogyatkozott öreg paci, akinek a szeméből áradó szomorú bölcsességet csak kevesen tudják kiolvasni.
Íme gazda asszonyom blogjába írt első bejegyzése Sáriról, amit úgy hiszem, nem kell kommentálnom. Kicsit könnyes lett a szemem amikor nagy erőfeszítéssel elolvastam!:-(
„Telefonon kaptam a hívást, valaki ingyen odaadná a majd’ 30 éves lovát, mert attól fél –idézem, – „nehogy nála dögöljön meg, mert bizony nagyon drága az elszállítása a tetemnek, ön meg mindenképpen jól jár, mert ha maguknál döglik meg, tiszta haszon, mert megetetheti a kutyákkal. Amúgy nagyon jó ló, igen kezes, több csikót is dobott idős korában is.” Ezek a mondatok nagyon rosszul estek nekem, szeretném Őt befogadni, elhozni onnan, de félek a jövőtől, mert tudom, felelősséggel tartozom értük a mai nehéz világban is. Kérlek Benneteket, ha valaki ismerne olyan személyt, aki örökbe fogadná Sárit, (mert hogy így hívják) nagyon hálás lennék érte, vagy bármilyen összeggel támogatni tudná az alapítványban való életét, nagyon megköszönnénk! Sári leírása: idős kora ellenére nagyon aktív, jó kedvű, jó étvágyú ló, rossz szokásoktól mentes. Segítségeteket előre is köszönöm!”
Mivel jól ismerem gazda asszonyomat, olvastam a gondolataiban. Tudtam, hogy nincs szíve a sorsára hagyni ezt az öreg pacit, hiszen az állatmenhely gondolata is éppen egy számára kedves öreg iskola ló sorsa miatti aggodalom eredménye. Így aztán bevallom nektek, nem is csodálkoztam azon, amikor meghallottam, az örökbefogadók mi leszünk! Gazdáim tehát elmentek Sáriért, elhozták ide Őrbottyánba, és most már a mi nyugdíjas társunk lesz. Remélem, jól fogja magát érezni köztünk, bár az első napokban nagyon nyugtalan volt szegény. Aggodalmasan nézegetett a boxában, a karámban, el sem tudta képzelni, hogy munka nélkül teljen a napja, hogy most már nem kell sietnie sehová. Gazda asszonyom elbeszélése szerint Sárit azért mégis csak sajnálta valaki. A helyszínre érkezésükkor egy zokogó lány fogadta őket, aki bemutatkozásuk után rögtön a lényegre tért és azonnal kivezette Sárit a ló szállítóhoz. Gondolom, szeretett volna mihamarabb túl lenni az egészen. Sári nem sokat tétovázott, vissza-visszanézett megszokott otthonára, talán még szeretett volna valamit üzenni hátrahagyott csikóinak, kik egy boksz méretű helyen voltak állásban kikötve. Nyilván nem is gondolták, hogy soha többé nem látják anyjukat. Sára fejében lehet, hogy az öreg lóról szóló vers sorai jártak, – vagy csak az enyémben? Biztos nem értette, hogy miért nem maradhat tovább ott ahol megöregedett, szolgált, és oly sokszor érintette a lány keze szeretettel. De ő bízott benne, ha a lány bocsátja útjára, akkor az rossz nem lehet. Sári néhány perces hezitálás után állítólag büszkén fölment a ló szállítóra. Indulás előtt gondozóim még néhány percet beszélgettek a lánnyal, aki könnyeivel küszködve mesélte, hogy 15 éve kapta Sárit ajándékba az apjától és most le kell mondania róla, mert nincs ki gondozza, s különben is ott van még a másik kettő ló, az iskola, és persze ez APA DÖNTÉSE.
Hát ez Sári története, aki néhány napja jól ránk is ijesztett, mert reggel csak gazdáim segítségével tudott felkelni a boxában. Szegény meg is ütötte az egyik szemét miközben erőfeszítéseket tett, hogy lábra álljon.

Így aztán gazdáim azonnal kihívták. Kurucz doktort, jöjjön, amilyen gyorsan csak tud, és vizsgálja meg Sárit. A hűséges doki bácsi jött is, egy héten belül már másodszor, de addigra az öreglány úgy nézett ki, mintha semmi sem történt volna! Miután fölállították, megette a zabját, majd komótosan elkezdett szénázgatni, és értetlenül nézett rájuk, hogy mi az a nagy riadalom, hiszen neki kutya baja sincs, nem hogy valamiféle „ló baja”lenne. Megmérték a lázát is, de hála Istennek teljesen normális volt a testhőmérséklete. Az alapos vizsgálat után közölte a doktor bácsi, hogy nem talált semmi komolyabb problémát, véleménye szerint Sárának valószínű valamilyen vírusos gerincproblémája lehetett korábban, melyre a farkának, és a két hátsó lábának mozgása alapján gondol, ezen kívül a mája sem a régi, hiszen a szeme fehérjét igen sárgának találta. Na és persze a kora! Azt javasolta, adjunk neki szőlőcukrot, és egyéb vitaminkészítményeket, az mindenképpen jót tesz. Ezúton én is szeretném kérni a kedves honlap olvasókat, ha lenne otthon felesleges szőlőcukor, vagy vitaminos ló müzli, ajánlja fel Sárinak.:)
Köszönöm a saját, és az ő nevében is!
Egyúttal közvetítem gondozóim hálás köszönetét a következő támogatóknak:
Bánfalvy Tamás Gábornak,
Karikó Évának,
Dr. Csergő Tibornak és Csergő Máriának,
Szabó Ildikónak
Támogatásukért Sára, és az alapítványban élő állatok nevében!

Barbi

Hurrá, nyihaha! Képzeljétek, a doki bácsi és a kovácsunk véleménye szerint is jobban van Barbi! Szépen növöget a műtött patája, már csak azt kell megvárni, hogy a karámban megszűnjön az olvadás okozta ingovány, és napközben kimehet végre a szabadba. Nem akarom elkiabálni, de úgy néz ki, hogy vége lesz a több hónapon át tartó boksz fogságnak ,és kezdődik a jó élet, azaz ló élet! Kint a friss levegőn, ugyan csak a karámban, ami csupán egy zsebkendőnyi szabadság egy lónak, de Barbinak ez is nagy öröm lesz. Már alig várom, hogy megvakargathassam, megpuszilgathassam!

Bizsu

Bizsu, a Hortról mentett ló társam, ahogy az embereknél mondani szokás minden órás kismama! Az örömteli tényről már a januári hírlevelemben is beszámoltam, de most már biztos a dolog. Talán április elején megszületik a kis csikó, ő lesz a nyugdíjasok „babája”! Mindnyájan nagyon izgulunk! Bizsu egyébként jól van, s már félreérthetetlen jelei vannak a kismamaságnak!

Téli hétköznapjaink

Ismét kovács járt nálunk. A Csömörről elkobzott lovak patája érett meg arra, hogy Dezső Gergely (a kovácsok gyöngye) szó szerint kézbe vegye patájukat, ami jelen esetben igen bátor vállalkozásnak tűnt! Ugyanis ahogy gazdáim mindig említik, a kobzott lovaink körmölése erőt és türelmet próbáló feladat, hiszen ők külön kis világukban, ménesben élnek a legelő számukra elkülönített részén, nem alakítottak ki szoros kapcsolatot az emberrel. Így aztán nem igazán díjazzák a szépség és egészségápolást, éppen ezért kellőképpen tiltakoznak is ellene. A lényeg a lényeg, túl vagyunk a körmölés viszontagságain, mindenki megúszta ép bőrrel. Nem is értem, miért csinálnak a csömöriek ebből akkora cécót !
No és bár már mint ha itt se lett volna, de megérkezett a jó előre beharangozott hideg és hó, mely minket, lovakat hála Istennek ahogy említettem nem igazán viselt meg. Imádtunk a hóban játszani, egymással kergetőzni. Csudaszépek voltunk ám a gyönyörű havas tájban! A hidegre való tekintettel gondozóink felemelték a zabadagunkat is aminek mindnyájan nagyon örültünk ! Nem mintha máskor szűkölködnénk az ennivalóban, de hát mi tagadás, mi mindnyájan falánk fajták vagyunk!
Kutyáink viszont egyáltalán nem méltányolták a zord időjárást, de gazdáink róluk is hozzánk hasonlóan gondoskodtak. Jó vastagon kibélelték a kutyaházakat szalmával, és teli hassal ők is könnyebben visszaverték Fagyherceg támadását.

Elhanyagolt lovak miatti bejelentések

Sajnos most is be kell számolnom a ló élet árnyoldalairól is. Gazdáimtól tudom, milyen izgalmakat okoz nekik az értünk folytatott küzdelem. Szinte nem múlik el hét, hogy ne érkezne segélykérés az ország valamelyik részéről, hogy itt vagy ott méltatlan körülmények között tartanak lovakat. Éheztetik, elhanyagolják őket. A közelmúltban két olyan eset is volt, ami felborzolta gazdáim és sok más állatszerető ember kedélyállapotát.

Vecsés

Idézek gazda asszonyom blogjából, mert nála hitelesebben úgysem tudnám elmondani azt, amit a helyszínen tapasztalt:
„Kaptam egy bejelentést, miszerint Vecsés külterületén egy póni és egy nagy ló tengeti mindennapjait. Nem bírtam magammal, és ahogy tehettem útra is keltem. A bejelentő kísért bennünket a lovak tartózkodási helyére, ahol szomorú látvány fogadott, melyet úgy érzem soha nem fogok tudni megszokni. A lovak soványak, patáik ápolatlanok, még hírmondónak is alig-alig láttam a területen szénát. A nagy ló nyakában egy lánccal, hosszúra toldott kutyapórázzal volt kikötve nyomorúságos helyén. A hosszúra növesztett szőre alatt érezni lehetett, hogy mennyire sovány. A szomszéd elmondása szerint gazdája hónapokkal ezelőtt kiment Angliába, és sorsára hagyta állatait. A területen az elmúlt hónapokban három kutya és egy kecske éhen pusztult. Azt nem értem, ha a szomszédok látták, márpedig látták, miért nem kértek előbb segítséget?! Persze szombat lévén nincs területileg illetékes állatorvos, nincs hatóság, illetve van, csak ugye a hétvége, az hétvége… a rendőrségen megtettem a bejelentést, hogy ott jártunk, hétfőn visszamegyünk, lesz ami lesz.
Hétfőn reggel korán elindultunk tehát Vecsésre a lovak miatt, lesz ami lesz alapon, mert hogy mint kiderült gazdájuk nincs, állítólag külföldön tartózkodik, körözés alatt áll. Ezt az infót a vecsési rendőrségen kaptam az egyik nyomozótól. Tehát a két lovat az egyik szomszéd által olykor-olykor eléjük tett szénának nevezett takarmány tartotta életben. Hát most elmondhatom, így még nem jártunk, hogy a mentésre váró lovak eltűntek a helyszínről, pedig ebben az esetben még ahogy mondtam, gazdájuk sem volt. Tanácstalanul álltunk a rendőrökkel a terület előtt, azon tanakodva most hogyan tovább. Érdekes módon idáig nem igazán törődött senki velük és most mégis eltüntették őket az állatvédők elől. Biztos meg volt rá az okuk, hiszen nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja. Rövid tanácskozás után visszamentünk a rendőrségre, és megtettük a feljelentést állatkínzás és lopás miatt ismeretlen tettes ellen. Mint állatvédő csak abban bízok, hogy talán jobb helyre kerültek ezek a szerencsétlen lovak. Természetesen nem adjuk fel a hollétük felkutatását, úgy gondolom nehéz dolgunk lesz a vecsési tanyavilágban, melyről életképet kaptam az elmúlt napokban.”

Táborfalva

A másik hasonlóan felháborító és szomorú eset Táborfalvához kötődik. Az egykori híres Örkénytábor nevét viselő lovarda tulajdonosának sikerült besároznia az egykori nagy nevet. Álljon itt szintén gazda asszonyom felháborodást és elkeseredettséget tükröző beszámolója a táborvalvi éhező lovakról:
„Az elmúlt napokban már beszámoltam az „equusmenhely.blog” című blogomban egy szomorú esetről, ami ismételten felborzolta a kedélyeket állatvédő körökben. Egy lótartóról van szó, aki olyan szinten kiéheztette a lovakat, hogy már nagy részük nem tudott lábra állni. Egy bértartott lovat csak csörlővel lehetett felállítani, és feltenni a teherautóra. Beszéltem a ló tulajdonosával, akinek a lováról szó van, elmondása szerint régen járt a lovánál, mert beteg volt, és nem tudta, hogy ilyen nagy a baj. (Zárójelben jegyzem meg: Hogyan lehetséges ez????) Ő értesítette az állatorvost, aki a helyszínen járt, és szembesült a lovak fizikai állapotával. Az állatorvos szerint, akivel telefonon egyeztettem, volt egy fekete kanca, aki szintén nem tudott már felállni, de a bértartó hely tulajdonosa nem kért állatorvosi segítséget. Másnap reggel mikor visszatért a helyszínre a területileg illetékes állatorvos kíséretében, a fekete kanca eltűnt a helyszínről, a friss hóban lehetett látni a nyomot, ahogy kivonszolhatták, vélhetőleg egy teherautóhoz, és elszállították ismeretlen helyre. A lótartóhely tulajdonosát, -milyen az élet fintora- személyesen is ismerem, hiszen sok-sok évvel ezelőtt ő hozta az alapítványba az öreg lovát, és soha többé felé sem nézett. Körülbelül 4 éve telefonon keresett azzal, hogy nyitott egy lovardát, és kéri vissza Pentát iskola ónak, hát persze, hogy nem adtam az öreget. Szép sors várt volna rá is! A hatósági állatorvos szerint nincs ok az elkobzásukra! Hát egy kicsit elgondolkoztam, és nem igazán értettem vele egyet. Mert biztos, hogy ő is látta, és tudja, hogy két ló halt már éhen, és a többiek, kik még lábon állnak, a senyvesség határán állnak. Ezen való elkeseredésemben megtettem a lépéseket a történtekkel kapcsolatban Dr. Pallós Lászlónál, országos állatvédelmi főfelügyelőnél az ügy kivizsgálását kérve. A blog írása közben kaptam a hírt, hogy az Üllőre szállított ló elpusztult, és valószínű agyhártya gyulladása van. Egyébként talán lovas körökben ismerős a lótartó hölgy, aki nagyon szépen reklámozza magát, lovardáját, lovas múltját a lovas fórumokon A neve Sidló Orsolya, az Örkénytábori Lovarda vezetője. Mondhatom, büszke lehet magára, sajnos sok hasonló módon lovakat tartó lovassal együtt.”

Szomorúan tapasztaltuk azt is, hogy az egyik legismertebb internetes lovas fórum, a Lovasok.hu nyilván hírét véve a régi híres Örkénytábor nevét besározó lótartóhely gyászos helyzetének, egyszerűen eltávolította Sidló Orsolya hirdetését. Szerintünk inkább mellé kellett volna tenni azokat a fényképeket is, amelyeket az állatorvosok készítettek a csont sovány lovakról. Így látszott volna a valóság is nem csak a „kancsalul festett” vágyálom, bár ahogy mondani szokták, a papír, s vele együtt az internet sok mindent elvisel. Egyaránt alkalmas az emberek tájékoztatására és megtévesztésére. Ez esetben sajnos az utóbbi történt.
Minden esetre gazdáim várják Dr Pallós László visszajelzését és az ügy kivizsgálását.

Kutyáink

Mielőtt belesüppednék a szomorúságba, amivel sajnos úgy sem tudok segíteni bajbajutott ló társaimon, szeretnék beszámolni állatotthonunk kutyáiról akik egyre többen vannak, bár hála a jó szándékú, állatszerető embereknek, minden hónapban van egy vagy két örömteli esemény, azaz örökbefogadás.
Kutyáinkat már csak azért sem hagyhatjuk figyelmen kívül mi lovak sem, mert ők maguk gondoskodnak arról, hogy emlékezetünkben tartsuk őket. Az istállóig, sőt talán még a legelőig is elhallatszik hangoskodásuk. Gazdáim kertjében lassan már egy lépést sem lehet tenni egy kisebb vagy nagyobb kutyacsapat hangos üdvözlése nélkül.
A február mindjárt izgalommal indult. Gazdáim valami ivartalanítást emlegettek, amiről a tájékoztatást, mivel én azt sem tudom, mi fán terem ez a dolog, ismét gazda asszonyom blogjából csempészem ide abban a reményben, hogy az én kedves olvasóim nem fognak ezért plágiummal vádolni!
Íme tehát Rédei Éva beszámolója az ivartalanításról és gondolatai erről a nagyon fontos témáról:

„Ismét túl vagyunk két kutyus ivartalanításán, melynek anyagi terhét egyre nehezebben viseli állatotthonunk kasszája. A lovak tartása mellett igen nehéz feladatként hárul ránk az egyre több kutya ivartalanítása. Természetesen a kutyák e fajta sorrendben kerülnek hozzánk: egy szuka, egy kan, egy szuka, egy kan…. Érdekes módon még egy olyan kutyus sem került be a menhelyre, ki netán ivartalanítva lett volna, vagy chippel lett volna ellátva. Pedig a repertoár széles, választék ügyileg, hiszen van közöttük szép számmal fajtatiszta kutya is a nyomokban felfedezhető ilyen, olyan keverék kutya mellett.

Nagyon elkeserít az emberek közömbössége, és felelőtlensége az állatok iránt. Feltételezem Ti, kik a blogomat olvassátok, egyetértetek velem, ezért kérlek Benneteket, az ismerősi, illetve baráti körökben beszéljetek ezeknek a dolgoknak a fontosságáról, és nem csak a Bottyán Equus Hungaria Állatotthonért, vagy bármely állatvédő szervezetért, hogy netán egy kicsit könnyebb legyen az életünk, hanem a még meg nem született állatokért! Nagyon megalázó érzés segítségért kiáltani a nevükben értük, mikor tudom magam is, hogy a mai nehéz gazdasági helyzetben minden embernek nehéz kenyeret tenni a családja asztalára. De nekünk, állatszerető embereknek akkor sem szabad elfelejtenünk, hogy az állatok is érezni, szenvedni, szeretni képes élőlények, kiknek legalább olyan joguk van élni ezen a Földön, mint nekünk, embereknek! Nagyon sokszor éreztem magam már megalázó helyzetben, és természetesen kellőképpen meg is aláztak, mikor kéréssel fordultam némely emberhez, de soha nem pénzt kértem, arra ott van az adó 1%, egy kis reklámot kértem, melyre már végképp nem marad anyagi fedezetünk ennyi állat tartása mellett. No persze az évek alatt odajutottam, hogy a lelkem is eladnám értük. De azért azt tudnotok kell, amit teszek értük, a lovakért és a kutyákért, attól az én lelkem gazdagodik, és ez az érzés csak az enyém, és ez ad nekem erőt, hogy ne adjam föl elhivatottságom! Egy kicsit megint elkalandoztam, de én már csak ilyen vagyok. Szóval túl vagyunk egy szuka kutyus, és egy kan ivartalanításán, melyet le is fotóztam Dr. Erdélyi Gábor rendelőjében. Először nagyon sajnálom őket, de vigasztal az az érzés, hogy ők már nem hoznak a világra árvákat, és egy-két napon belül már el is felejtik ami velük történt.”
Örökbefogadások
A fenti témánál sokkal vidámabb az amiről most szeretnék beszámolni. Megint volt ám örökbeadás, örökbefogadás, aminek mi lovak is nagyon örülünk!

Kanna kutyus

Autóba szállt, és útra kelt, (illetve berakták az autóba) Kannát, a Pumi mamát. Eljöttek érte örökbefogadói, kiket gazda asszonyom gyorsan meg is örökített, így most a kedves honlap látogatók is megnézhetik a nagy eseményt! Bízunk benne, hogy jó kutya lesz, és ehhez méltón nem kutyaélete, hanem JÓ kutyaélete lesz! ?:-) Vidékre kerül egy másik eb mellé. Indulása előtt Petőfi Sándor egyik számomra nagyon kedves verséből mormoltam neki gondolatban, nem is tudom miért, de ez jutott az eszembe. Ugyan ő nem Morzsa kutya, de kicsit had idézzek a versből…
Morzsa kutyánk, hegyezd füled,
Hadd beszélek mostan veled,
Régi cseléd vagy a háznál,
Mindig emberül szolgáltál,
Ezután is jó légy, Morzsa,
Kedvet ne kapj a tyúkhúsra,
Élj a tyúkkal barátságba’…
Anyám egyetlen jószága.”
Üzenem neked innen lovaktól, hogy ide mindig hazajöhetsz, Kanna!

Dió kutyus

Dió az egyik kedvencem, ezért fáj a szívem, hogy esetleg elhagy bennünket, mégis kívánom neki, hogy gazdára leljen, aki szereti és kényezteti őt. Gazda asszonyom is nagyon szereti Diót, ezért is írt róla hosszan blogjában. Íme:
„ Az örökbe fogadható kutyáink között talált rá Márta Dióra, kibe állítása szerint, azon nyomban bele is szeretett. Telefonon történt megbeszélésünk alapján abba maradtunk, hétvégén eljön az alapítványhoz, és megejti a nagy találkozást Dióval. De nem bírta ki hétvégéig, úgyhogy felhívott, és megkérdezte, eljöhetne e előbb. Én azt feleltem, természetesen várom szeretettel a megbeszélt időpontban. Ő jött is. Márta ahogy megérkezett, Diót áthoztam a kennel kertből és ő hozta is megszokott formáját. Bohóckodva üdvözölte az idegent, persze két másodpercenként szorosan a lábam mellett ülve. Percek alatt feloldódott az idegen kéz simogatására, kedves szemével azt sugallta felém higgyél benne, Ő is jó ember, bízhatsz bennem, én már csak tudom. És én tudom, hogy ő tudja! Egy kicsit rossz érzéssel töltött el, hogy Dió talán nem is tudja, hogy miért is jött az idegen, és talán az sorsa dől el hamarosan. Lehet, hogy új otthonba költözik. Mindig nagy dilemma előtt állok, mikor örökbe adok egy lovat, vagy kutyát, és mindig arra gondolok, hogy vajon az új gazdi is feltétel nélkül szereti őket, és elfogadja olyannak, amilyenek? Egy kicsit talán önző vagyok, de biztos, hogy ennek is megvan az oka, hiszen oly sokszor csalódtam már emberekben, Oly sok kegyetlenséget láttam már elhivatottságom során. De mostantól nem általánosítok, hisz egyre több állatszerető ember barátságát tudhatom a magaménak. Az örökbeadott állatkáim sorsát igyekszem követni, eddig hála Istennek nem csalatkoztam. Végigvezettem Mártát az alapítvány területén, bemutattam állatotthonunk védenceit, idekerülésük történetét, beszéltünk Dió jó, és rossz tulajdonságairól, persze utóbbi nem igazán van neki! Búcsúzáskor Márta azt kérdezte tőlem, hogy Dió nem lesz boldogtalan, ha elkerül innen? Mert Ő úgy látja, hogy az itt élő állatoknak nem szomorú a szeme. És végig, míg Dió kísért bennünket, úgy érezte Dió szeretettel csüng rajtam. Egy kicsit úgy éreztem szíven szúrt a kérdés, de úgy érzem, hogy minden kutya megérdemli, hogy egy ember szeresse igazán, én ezt nem tudom neki igazán megadni, hiszen nagyon sok állat vesz körül. Végül is azt válaszoltam erre, hogy Dió boldogsága rajta múlik. Márta csak nézett rám, szinte ő is elszomorodva a kérdésén, és talán nem is tudja, hogy ezzel az észrevételével mennyire boldoggá tett engem.:)”
Negró is nagyon várja leendő örökbefogadóit, Olit és Arit, kik évek óta vágynak arra, hogy hazavihessék őt. Biztos felmerül bennetek a kérdés, akkor miért nem viszik? Nos azért, mert van egy cuki törpe nyuszijuk, akit szintén nagyon szeretnek, és mikor megvették, felelősséggel tették. Az otthonuk elég kicsi, és félő, hogy Negró „megkeserítené” a nyuszi életét. Így aztán jelenleg minden szeretetüket Negró iránt itt a menhelyen élik ki. Negró pedig vár és reménykedik.

Hatósági látogatás és ismét egy új kutyacsalád

A Váci Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszerügyi hivatalból volt nálunk ellenőrzés. A doktornő szigorúan végignézte, amiért voltaképpen jött, ezek után természetesen miről is beszélgethetett volna gondozóinkkal, mint az állatvédelemről, no és főleg rólunk, lovakról. Ahogy hallottam, (mert én ilyenkor nagyon, nagyon fülelek!), neki is van egy lova, kiről sokat mesélt, és én boldog voltam, mert olyan szeretettel beszélt róla. Mikor búcsúzásra került a sor (természetesen mindent rendben talált nálunk), miután gazda asszonyom végigvezette állatotthonunk területén és egytől egyig bemutatott neki bennünket, védenceit, csak annyit mondott neki: „Önök boldog emberek lehetnek, és csak gratulálni tudok”. Kell ettől nagyobb elismerés? Mikor becsukódott a kapu és gazda asszonyom kutyafalkánk szűnni nem akaró ugrálása, tolongása kíséretében elindult az istálló felé, valami ilyesmit olvastam le mosolygós arcáról: A sok nehézség ellenére én tényleg boldog ember vagyok!
Önzetlen, tiszta szívű emberek által, kik ismét reményt hoztak az életünkbe, egy új kutyacsalád került állat otthonunkba nyolc kölyökkutya és egy anyakutya személyében, ideiglenes elszállásolásra. A történetük hosszú, de nálunk csak igen rövid időt töltenek el, hiszen egy hónapon belül elviszik őket Németországba. Velük kapcsolatban minden anyagi terhet egy maroknyi csapat, köztük Ági és Mariann vállalt. Csak reménykedni tudok, hogy Németországban megtalálják felelősségteljes gondolkodású, szerető gazdájukat.

Folyamatban lévő állatvédelmi perek

Remélem, hogy a következő hírlevelemben már konkrét eredményről számolhatok be mint a csömöri, mint pedig a Hortról elkobzott Bravó, Bizsu és Bütyök ló társaim állatvédelmi perének ügyében. Nagyon izgulok, hogy mi lesz a sorsuk, különösen Bravó miatt, aki a legjobb barátom lett az elmúlt hetekben. Nem szeretnék megválni tőle mint Orsitól, aki itt hagyott mert beteg lett és az égi legelőkre költözött. Barát nélkül nem jó élet a ló élet !
Remélem tehát, hogy márciusi hírlevelemben megnyugtató tájékoztatást tudok adni a kedves olvasóknak mindkét per kimeneteléről. Addig is szurkoljatok velünk!

Látogatóink, adományozóink

A zimankós február sem telt el látogatók és adományozók nélkül. Szerencsénkre vannak olyan „elvetemült” állatbarátok, akiket nem riasztottak vissza a kemény mínuszok, s megszínesítették a napjainkat egy kis simogatással, s nem utolsó sorban répával, almával. Nyami!! Volt látogatónk a szomszédból, Veresegyházáról, aki Barbi beteg patájának gyógyulása érdekében megajándékozott bennünket egy hónapra elegendő Biotin készítménnyel. De ha már itt járt, kutyáinkról sem feledkezett meg. Nagyon jóleső érzés volt látni ezt, hiszen ilyenkor mindig arra gondolok, hogy bármi is történt velünk a múltban, az emberek mégiscsak jók. Na, nem azért, mert ez a látogató hozott Biotint, és a szatyrából előkerülő alma, répa miatt, hanem valami miatt, ami belőle sugárzott. Mert mi lovak, megérezzük ám az ilyesmit! Kisugárzása olyan volt, mint aki együtt érez velünk, akinek nem közömbös az állatok sorsa, és méltányolja gondozóink elhivatottságát, irántunk való szeretetét. Mindig olyan jó érzéssel tölt el, hogy vannak ilyen emberek is, és előbb-utóbb ránk találnak. Hálás szívvel gondolunk rá mi lovak is, és ezúton is köszönünk minden jó szót és tettet, ami tőle származik!
Aztán jöttek mások is, adományozók, akik hoztak a kutyáknak tápot, pokrócot, itatásra, etetésre alkalmas edényeket, egyszóval minden hasznos dolgot, amire egy menhelynek szüksége van.
Hát ennyi fért bele a tél utolsó hónapjának eseményeit összefoglaló hírlevélbe, és nemsokára már tavaszi hírekkel jelentkezem, s remélhetőleg egy szép kis csikó fényképét is meg tudom nektek mutatni!
Továbbra is várjuk a kedves látogatókat, s számítunk támogatásukra.
Hiszen ahol ennyi ló és kutyus van, ott mindennek akad gazdája, akár kutyatápról, lótápról, kutyaházról, régi plédről, vagy lóápoló eszközről van szó.

Szeretettel: Szilaj

Tekintsd meg a februári hónap életképeit!