Szilaj 2012. áprilisi hírlevele

Kukuccs, ismét itt vagyok, mert hallottam, hogy már többen hiányoltátok az áprilisi beszámolómat! Igen, ezen a képen én vagyok Rédei Éva gazdasszonyommal, és még mindig szeretlek benneteket, kedves látogatók!
Örülök, hogy bekukkantottatok a honlapunkra és kíváncsiak vagytok arra, mit is történt állatotthonunkban az elmúlt hónapban. Miközben itt éppen megbeszélést tartunk arról, hogy mi mindenről számoljak be nektek a közelmúlt eseményei közül, jó mélyeket szippantok a levegőben szétáradó akác illatból, hogy felfrissítse az agyamat és visszaemlékezzek mindenre, ami benneteket érdekelhet! 🙂

Szokás szerint kezdjük a lovakkal:

Barbi

Nagy örömmel közlöm veletek, hogy Barbi csaknem egy év boksz fogság után ismét kimehet a szabadba, az udvari karámba! Igaz ugyan, hogy nagyon szeretett volna onnan tovább vándorolni a legelőre, de arra már nem kapott engedélyt a szigorú doktor bácsitól, éppen a saját érdekében. Hiszen patairha gyulladással küszködni az nem éppen vidító állapot, s ő már jó ideje ezzel a betegségével kell együtt éljen. Így aztán neki a karám is maga a szabadság, úgy nagy betűkkel! Láttam, hogy amikor kivezették, hinni sem akart a szemének, és napokig szinte csak szemét lehunyva napozott, élvezte a tavaszi sugarak kellemes melegét.
Ezúttal szeretném tolmácsolni Barbi köszönetét azoknak a kedves támogatóknak, akik megajándékozták Biotinnal, és ezzel elősegítik gyógyulását, ami bizony igen költséges az Alapítványnak. Köszönjük, köszönjük, és megint csak köszönjük a , amire továbbra is számítunk. Nézzétek meg a képeket Barbiról és a növekedésnek indult beteg patáiról.

Bizsu és Barka

Barka számára megnyílt a világ! Képzeljétek, április eleje óta csak az éjszakát tölti a boxban anyjával, nappal szabadon ugrabugrálhat az udvari karámban. Hol nyargalászik, hol lefekszik és jókat szundikál a tavaszi napsütésben, hol pedig kéri és kapja anyjától a tejecskét. Szóval éli a csikók békés hétköznapjait, amihez gazdáim szeretete és gondoskodása nagyban hozzájárul!

Bravó és a családegyesítés

Hát ő bizony ismét okozott némi izgalmat gazdáim körében, mert az elmúlt hónapban másodjára is ki kellett venni társai közül a ménesből. Hogy miért? Mert bár amikor hármasban voltunk a karámban, Sári, öreg barátnőm, én és ő, egészen barátságosan viselkedett, úgy a többi ló között mintha megint belé bújt volna az ördög. Szinte mindenkinek neki ment, természetesen a legidősebb, legkevésbé ellenálló társait vette célba először. Szegény Mahol, aki ízületi problémái miatt nem tudott elvágtázni előle, hetekig tele volt harapásokkal. Gazdám még a doktor bácsit is kihívta kétségbeesésében. Én hiába próbáltam Bravót jobb belátásra bírni, csak nem hallgatott a szép szóra. Így aztán gazdasszonyom úgy megharagudott rá, hogy „magánzárkába” rakta, azaz az elkülönítő karámba. Ott aztán olyan panaszosan nyerített mintha mi lettünk volna „rossz sorsának” okozói. Pedig benőhetne már a feje lágya, hiszen ahogy arról márciusi hírlevelemben beszámoltam, apa lett, és nem is akármilyen „kislány” apukája, mert Barka akárki megmondhatja, gyönyörű kis csikó.
Szóval, hogy Bravó történetét tovább folytassam, még mielőtt bárki is elkeseredne sorsa miatt, egy örvendetes eseményről is beszámolhatok! Bizony gazda asszonyom észrevette, hogy Bravó mennyire áhítozik a családja után, hiszen tudjátok, a nőknek jobb szemük van az ilyen érzelmi dolgokhoz, mint nekünk, férfiaknak! Így aztán gondolt egy merészet és indítványozta, hogy engedjék be őt Bizsuhoz és Barkához! Hát látnotok kellett volna azt a boldog családegyesítést! Bravó először felfújta magát, hogy tekintélyesebb és vonzóbb legyen, aztán büszkén odavágtázott Bizsuhoz. Kezdetben Barka csikó az anyja mögé bújt és onnan kukucskált kifelé. Biztos, ami biztos, gondolhatta magában! Ki tudja, ez a fura színű idegen nem csikókkal táplálkozik e? De amikor látta, hogy anyja barátságosan összeszagol vele és mintegy régi ismerősként üdvözlik egymást, felbátorodott, kibújt a fedezékből és hagyta, hogy őt is körbeszaglássza. Tudjátok, nálunk lovaknál ez az ismerkedés, a vakargatás pedig olyan, mint nálatok, embereknél a puszilkodás!  Bravó olyan boldog volt, hogy azt hittem, mindjárt szárnyat növeszt, és Pegazusként körberöpködi a karámot, sőt talán még a legelőt is! Most már igazi család ők hárman, nem csak a boxból figyeli vágyakozva „nejét” és csemetéjét vagy a szomszéd boxból kukucskál védelmezően, hogy biztosan jól vannak e hanem napközben velük lehet a karámban és megvédheti őket minden bajtól, veszedelemtől, mint azt minden valamire való csődör teszi a ménesben. Most már Barka csikó annyira megbízik Bravóban, hogy saját szememmel láttam, amikor a szénázás közben bebújt a lábai alá, lefeküdt és békésen elszunyókált. Megjegyzem ezek a csikók annyit tudnak aludni, hogy az csuda! Vajon én is ilyen álomszuszék voltam? Sajnos nem tudom megkérdezni védelmezőimet, mert akkor még nem ők voltak a gazdáim! Brrr. Ne is gondoljunk rá!

Sári

Talán emlékeztek még Sárira, aki a közelmúltban került állatotthonunkba, mert kiöregedett a munkából és gazdája lemondott róla. Ő az én öreg barátnőm és egyben „pótmamám”, s a legelőn általában együtt múlatjuk az időt. Napozunk, hempergünk, szénázgatunk egymás társaságában. Sári fogproblémái megoldódtak a fogreszelés után, s így már semmi akadálya annak, hogy fincsi répával kínáljátok, ha meglátogattok bennünket. Na persze a jó falatokból engem se hagyjatok ám ki! Ja, és majd elfelejtettem mondani, hogy Sárinak is van örökbefogadója, na persze csak úgy névlegesen! Mert ő nem megy sehová, nem engedem!

Bejelentés méltánytalan körülmények között tartott lovak miatt

Sajnos az elmúlt hónapban is akadt dolga gazdáimnak lovak rossz sorsa miatt. Álljon itt gazda asszonyom beszámolója a Mátyás tanyán tett kényszerű látogatásukról:

„Én úgy érzem, minden jó érzésű embernek torokszorító látványt nyújt annak a 17 éves lónak a fizikai állapota, mely fotóit a Facebookon is láthattátok. Lakossági bejelentésre mentem, mint általában mindig, és bizony szemtől szembe még szomorúbb látványt nyújtott a ló. A bejelentő elmondása alapján ez a szegény ló naphosszat ott áll a karámban sokszor víz és élelem nélkül, mint ahogy ott jártamkor is volt. A villanypásztor elleni félelmét legyűrve igyekezett a karám szélén nőt füvet lelegelni, újból és újból nem adva föl az áhított táplálék utáni vágyat. A helyszínre érve egy fiatal lány nyitott ajtót, és miután meglátta teherautónkat valami olyasmi megjegyzéssel, hogy „tudtam, sejtettem, hogy ez lesz Gabóca miatt” fogadott. Beszédbe elegyedtünk, elmondtam miért is jöttem, és megkérdeztem miért ilyen sovány ez a szegény ló?! Ő azt felelte, azért ilyen sovány, mert beteg. Közölte velem a kezelőorvos nevét, aki gyógyította a lovat, ha volt rá pénz, és ha hívták. A lány elmondása alapján neki hét lova van ezen a területen, a többi nem az ő lova. Telefonon hívtam a ló kezelőorvosát, és megkérdeztem tőle a ló kóros soványsága indokolt e betegségéből kifolyólag? Abban persze mindketten egyetértettünk, hogy egy beteg ló táplálkozási igényét befolyásolja a betegsége, de ez a ló egyértelműen nem csak attól sovány mert beteg, hanem azért mert nem kapott elegendő táplálékot. Időközben körbejártam a lóval kapcsolatos történéseket, tudomásom szerint remélhetőleg az elkövetkezendő időkben jobbra fordul a sorsa, és elkerül onnan. Talán aki hozzászólt a Facebookon a témához, majd erről is beszámol nekünk. Véleménye szerint ott azon a helyen gondozzák, szeretik a lovakat, persze profitot várva tőlük (mondta a lány). Ez valahol végül is természetes, de akkor az miért nem természetes, hogy olyan körülmények között tartsanak lovakat, ami a lovakhoz is méltó. Mert hogy ebben a lovardában is egy olyan kép tárult elém, ahol a lovak valószínűleg nem érzik jól magukat, csak ez senkit nem érdekel. Nem tudom megérteni, hogy némely emberek valójában miből gondolják, hogy a mai világban meg lehet élni a lovagoltatásból, üres zsebbel, a lovak kárára, illetve abszolút nem figyelembe véve a lóhoz méltó élettér biztosítását. A lovak összesen 14-en voltak egy kb. 40×40-es tákolmányos karámban, mely területi adottságai miatt lejtős volt, ezenkívül beton elemek álltak ki a földből itt-ott. Az itatásra szolgáló kádon lehetett látni az idő múlását, mely során egybefüggő zöld alga, és moszat telepedett meg rajta és persze szinte üresen tátongott, mondván most itták pont ki a vizet… Végül is a lovak fizikai állapota egy-két kivétellel elfogadható volt, de nagy részükön látható volt az elmúlt évek kemény munkája, a marsipoly nyoma. A karám, mely zsúfolásig volt a lovakkal, (a lány elmondása alapján is,) az idei évben nem volt takarítva, de szerintem még a tavalyiban sem. El tudom képzelni ha esős időszak lenne, hogy nézne ki a karám és a saját trágyájukban tocsogó lovak… Az istálló viszont kellemes csalódás volt a maga régies stílusában kialakított hangulatával, annak ellenére, hogy a lovaknak nem boksz, hanem állás volt kialakítva. Persze azt minden lótartónak tudnia kellene, hogy az Uniós csatlakozás óta az állatvédelmi törvényekben le van írva, hogy állásban nem lehet lovat tartani! De kit érdekelnek ilyen bagatell dolgok, meg ló útlevél, stb., stb.. Az igaz, hogy jártam már olyan lótartó helyeken is, ahol sokkal rosszabb körülmények között tartottak lovakat, de mégis elszomorít a tény, hogy mennyire nem a lovakról szól a történet, ők csak eszközei valaminek, amit profitnak nevezünk. Tényleg szeretik őket? Mert mind azt mondja, vagy csak szeretnének velük valamit elérni az életben? Gyerekeket lovagoltatnak ilyen helyeken, kérdezem én, mire tanítják őket, a jövőnemzedéket, a felelősségteljes állattartásra, az állatok tiszteletére és szeretetére?! Azt tudom, ha rajtam múlna nem engednék lovardát működtetni a létszámnak megfelelő karám, és legelő nélkül. Nagyon dolgozom rajta, hogy ez egyszer így is legyen. Végül is összefoglalva a hely legfeljebbe két-három ló tartására alkalmas, természetesen megfelelő napi mozgatás mellett. Ahogy beszélgettünk a balesetveszélyes kikötő előtt, ahol a kikötött csikó le is lépett a betonszegélyről, de alkalmazkodva a helyzethez megoldotta a problémát. A szemem önkéntelenül a távolba meredt, ahol két lovat vettem észre egy hatalmas zöld legelőn. Búcsúzáskor csak annyit mondtam, látod, ők ketten igazán lóhoz méltó életet élhetnek.”
Ehhez a szomorú beszámolóhoz annyit fűznék hozzá, hogy gazdáim kaptam hideget és meleget bizonyos emberektől, akik váltig állították, hogy mindazt, amit leírtak, csupán az állatvédői rosszindulat sugallta. Érdekes, hogy mintha ugyanazt a helyzetet más szemüvegen keresztül szemlélnék az érintettek, mint akik az állatvédőknek bejelentenek egy – egy esetet. Még szerencse, hogy most is akadt olyan állatszerető embertársunk, aki levélben, nevét vállalva támasztotta alá, hogy mindaz igaz, amit gazdasszonyom a blogjában elpanaszolt. Én mindenesetre hiszek az én kedves védelmező gazdáimnak!

S most, mivel a lusta kutyusok közül még mindig nem vállalta egyik sem a hírmondó szerepét, szeretnék pár szóban beszámolni az ő sorsukról is. Mert mi lovak már csak ilyenek vagyunk, ilyen önzetlenek!

Az április sem telt el új védenc befogadása nélkül. Gazdasszonyom így mesélte el a történetet blogjában:
„Este 10 órakor megszólalt a telefonom, és a kedves bemutatkozás után az úriember elpanaszolta miért is hívott ilyen késői órán. Taxis barátunk (merthogy Ő egy taxis) boldogan konstatálta, hogy végre valahára elért valakit a sok-sok kutyás menhely közül… Szeme láttára raktak ki egy kutyát a forgalmas autóúton, egy új fekete kombi Mercedesből. Első kérdésem az volt fölírta e a rendszámát annak a rohadéknak?! De sajnos nem tette, mert Ő maga is megdöbbent a látottakon, és csak a kutya biztonsága volt fontos számára. És egyszer csak ott feküdt a kutya a lábánál a földön, és azt se tudta, akkor most hogyan tovább? Elmondása alapján hívta Édesapját, keressen menhelyeket az interneten S.O.S, így jöttünk a képbe mi is. Miután fölfogtam a kérdést, hogy be tudunk e fogadni egy 5 év körüli hatalmas kan Németjuhász kutyát, máris jött a másik gondolat, hogy hova is helyezem el, hiszen nincs üres kennelem…. Vagy hogy egyáltalán hogy fog viselkedni a többiekkel, hiszen nem ivartalanított. De ahogy elmondta a történteket, olyan jól esett hallani, hogy vannak ilyen emberek is, hogy képtelen voltam nemet mondani neki. 15 percen belül itt állt a kapuban egy nagy autó, méretben hozzáillő nagydarab férfi, aki ránézésre, kinézetre igen kemény fizimiskát mutatott, kenyérre kenhető vaj szívvel, no és persze méreteiben az előzőekben elmondottakhoz hasonló csodaszép nagy termetű Németjuhász kutya. Taxisom elmondta, hazavinné, de otthon Őt nap, mint nap egy három éves Staffordshire terrier kan várja, úgyhogy nem meri bevállalni, hogy hazavigye hozzá. Megértettem Őt, nyakörvet tettem a kutya nyakára, akit Rénónak neveztünk el, búcsút vettem a vajszívű embertől, és bevittem új szerzeményemet a kertbe, és azon töprengtem, hova is szállásoljam el éjszakára, mert hogy már nagyon késő olt, és nem tudtam, hogy fog reagálni a többi kutya közeledésére sötétben. Úgy döntöttünk Meggyes javaslatára, hogy első éjszakáját a ló mentő buszban tölti. Így is lett, másnap reggel bemutattuk őt a többieknek, és a délelőtt folyamán kiderült, hogy egy nagyon kedves, szófogadó, jól nevelt, minden összetűzést kerülő, gyönyörű Németjuhász ő. Ezúton is várom örökbefogadóját, hátha valaki pont rá várt. :)”
A hónap másik főszereplője Csiperke akinek megható történetét ismét Rédei Éva gazdasszonyom korábbi blogjából másolom ide nektek, hogy a honlap látogatói is értesüljenek róla, hiszen ő nálam sokkal jobban ért ezekhez a hangoskodó négylábúakhoz!
„Csiperke kutyus, kiről szintén beszámoltam az előzőekben, (Ő az akin átment egy autó) alig épült fel a balesetből, melyet végül is szerencsésen megúszott a pocakjában fejlődő kiskutyákkal együtt, kiknek mint az ivartalanítás alkalmával kiderült, esélyük sem lett volna a megszületésre, hiszen Csipi méhe olyan szinten sérült a balesetben, hogy biztosan elpusztult volna az ellésben. Ahogy simogattam Csipit, vettem észre meg vannak duzzadva a cicijei, nem volt kérdéses vemhessége. Dr. Erdélyi Gáborral egyeztetve elvittem őt ivartalanításra, melynek során Csipiből hét kiskutyát műtött ki a Doktor úr.„

Egyéb „kutya dolgok”

Volt varratszedés, Peginek, és a minden lében kanál Málnának. Volt vakcinázás, volt farkas karom beszakadás, jártunk a Rex alapítványnál, Király Péter jóvoltából kaptunk kutyakosarakat, kutyavitamint, és egy kis tápot. Úgyhogy mondta is gazdasszonyom mosolyogva, hogy a Nyuszi ebben az évben igen gavallér volt állatkáival. (Végül is Ő is egy cuki állatka…) 🙂

Kétszeri „gyermek” áldás a kecske családban

Hurrá, valamikor április közepe felé világra jöttek az első kiskecskék, kiknek születését gazdasszonyom már nagyon várta, hiszen a kecske tején nagyon sok árva állatkát nevelt már fel. Ahogy utólag megtudtam, én is ennek a csodálatos nedűnek köszönhetem az életemet. Hálás is vagyok érte nekik, a kecskéknek! Bizony ám, ha a csikónak dajkára van szüksége a kecske ezt a szolgálatot is kitűnőenl ellátja, a kiscsikót életben tartja és felneveli.
Annak rendje-módja szerint a várt időpontban, április végén új gidacsalád született nálunk. A kecskék nem olyan szemérmesek, mint mi lovak! Végül is nem igazán foglalkoznak azzal, ha éppen ott van valaki a nagy eseménynél, és ha netán gond van, természetesnek veszik ha segítséget kapnak. Sajnos a tavalyi évben ez pont így volt, mert hogy Piroska kecskénél problémák adódtak a gida kijövetelénél, mivel farfekvéses volt. (hmm. Már egész szakértő leszek én is, annyit hallottam gazdáimat beszélgetni erről a fontos témáról!). Képzeljétek, az én ügyes gazdasszonyom az állatorvosoktól ellesett fogások alapján szerencsésen megoldotta a „vészhelyzetet, sikerült megfordítania a gidát, és ezek után Piroskánál úgy érzem, hogy tök természetes neki ha ő bábáskodik az ellésénél. Ez alkalommal hála a kecskék védőszentjének (mert biztos nekik is van,) teljesen simán, probléma mentesen oldotta meg az ellést egyedül!

A hónap látogatása

Nálunk is járt ám a nyuszi! mégpedig a Magyar Daewoo-Chevrolet Klub maroknyi csapatának személyében, kik ajándékképpen elláttak bennünket lovakat, sőt a kutyusokat, cicusokat is sok-sok adománnyal. Ha netán olvassák a hírlevelemet, ezúton is küldöm legtiszteletteljesebb nyerítésemet, s szeretettel köszönöm nekik az állatotthonunkban élő összes állat és a magam nevében! Az összeszokott kis társaságban nagyon kedves állatszerető embereket ismertünk meg, boldogan látjuk őket bármikor itt Őrbottyánban.

A hónap eseménye: Legelőtakarítás

Ide körmölöm nektek azt a lelkes beszámolót, amit gazda asszonyom az április 22-én sikeresen, jókedvűen lezajlott legelő takarításról írt a blogjába. Még én sem tudtam volna jobban elmesélni nektek azt a kellemes tavaszi napot amikor sok lelkes állatbarát lepte el a legelőnket! Ez egy olyan esemény volt, amiből mi lovak kétszeresen is profitáltunk mivel egyrészt tiszta legelőn szénázhattunk, másrészt a lelkes „takarító személyzet” még arra is gondolt, hogy ellásson bennünket kedvenc csemegénkkel, répával és almával. Hát nem aranyosak?
Na de álljon itt végre az említett beszámoló gazdasszonyom tollából:
„Egy csodálatos hétvégén vagyunk túl, végül is szinte minden napom csodálatos, hiszen megadatott nekem a sorstól, hogy abban a világban élhetek, amely sokszor göröngyös úton halad, melyet már gyermekkoromban megálmodtam. Ez a hétvége attól volt csodálatos, hogy rengeteg olyan ember jött el a meghirdetett legelőtakarításra, kik hisznek bennem, méltónak tartanak a barátságukra és a szeretetükre. Úgy gondolom a mai világban ez igen csodálatos érzés, és egy biztos ami közös bennünk, az állatok szeretete, védelme és tisztelete. Nagyon jóleső érzés volt, hogy 10 óra körül csak azt láttam, hogy jönnek, csak jönnek az emberek, lapáttal, gereblyével, gyerekekkel, kutyákkal, sokukban régi és új ismerősöket fedeztem fel, jelenlétükkel biztosítva, nem feledtek el bennünket. Volt aki Dunaújvárosból vonattal jött gyermekével, csak azért, hogy segíthessen. A Daewoosok csapatából is (kikre sokszor és szeretettel gondolok) eljött egy fiatal pár, itt volt Ági, még egy Biotint is hozott Barbinak. Itt volt Meggyes is, aki direkt úgy vett ki szabadnapot, hogy itt lehessen, itt volt Adrikám, Szilaj tolmácsa, elkísérte kolléganője, szomszédja, akinek kedves lányától kikötőszárat, és patatisztítót kaptak lovaim. Ezen a napon látogatott meg Benkő Péter színművész is, kihez évek óta barátág fűz, mely a lovak szeretetéből fakad. Nem is tudom sorolni végül is, hiszen oly sokan voltunk, és az én szívem csordultig volt szeretettel irántuk! Kihasználtam a napot a „semmittevésre” bőrkeményedéses tenyeremet nem szaporítottam még többel, csak gyönyörködtem bennük, ahogy önfeledten gereblyézték, és lapátolták a kupacokat, melyek végeláthatatlannak tűntek, pici gyerekek a felnőttekkel együtt. A Facebookra feltett képeken is szemet gyönyörködtetőek! Az ilyen, és ehhez hasonló napok tudatosítják bennem az érzést, hogy márpedig vannak jó emberek is a Földön, annak ellenére, hogy az elmúlt években már egyre kevésbé hittem ebben, csak meg kellene találni egymást, és az érzés, hogy vannak ilyen emberek akik hittel és szeretettel gondolnak ránk, erőt ad ahhoz, hogy ne adjuk fel elhivatottságunkat az állatokért, hiszen egyre több ember szívében ott van a Bottyán Equus Ló és Kutyaotthon létezése. Ezúton is szeretném mindenkinek megköszönni, hogy itt voltatok, megtiszteltetek munkátokkal, és csak reménykedni tudok benne, hogy lesznek még ilyen csodálatos napjaink.”
Tényleg csodálatos nap volt nekünk is, köszönet a lovak nevében is a támogatóinknak !”

Előzetes híradás a Bottyan Equus futamról gazdasszonyom blogjából:

„Május 20.-án ismét lesz Bottyán Equus futam, ami már hagyomány számba megy a Kincsem Parkban. Félreértés ne essék ez Alapítványunknak nem hoz támogatást anyagi téren, de úgy gondolom sokszor többet ér az elismerés, melyet a Kincsem park vezetőségétől kapunk azáltal, hogy népszerűsítik a Bottyán Equus Alapítványt. Nagyon jó érzés volt a tavalyi futamná,l ahogy álltam a korlát előtt és vártam a startot, ahogy vágtáztak azok a gyönyörű egészséges lovak, és én tényleg elhittem és azt éreztem öreg, beteg társaikért futnak. Ha visszagondolok még most is könnybe lábad a szemem. Imádom hallgatni a lovak patájának dobogását, ahogy a ménes elindul, hogy még a Föld is beleremeg, akkor úgy érzem ez a legcsodálatosabb érzés a világon. Csak vágtázni szabadon, versenyezve a széllel. Mindezért a csodálatos lehetőségért ezúton is szeretnék köszönetet mondani Csordás Zsuzsinak, akit a barátomnak tekintek, ki a lovak szerelmese, immáron az alapítvány egyik kuratóriumi tagja, melyért külön hálás vagyok Neki, és persze azért a sok igyekezetért, melyet a lovakért, és értünk tesz.
Köszönet a Kincsem Park Vezetőségének a megtiszteltetésért, hogy Népszerűsítik Állatotthonunkat, és természetesen azoknak a lovaknak,akik értünk versenyeznek ezen a napon!”
Az alábbi fénykép a tavalyi futamon készült!

Kedves Barátaim!
Április havi hírlevelem végére értem és kérlek benneteket, hogy továbbra se feledkezzetek el rólunk! Tegyétek számunkra szebbé a hétköznapjainkat, gyertek, látogassatok bennünket minél többen! Állatotthonunk összes lakója vár benneteket!

Továbbra is hálásak vagyunk minden apró adományért. Mentett kutyáink száma szaporodik, így változatlanul szívesen fogadunk kutyaházat, pokrócokat, műanyag tálkákat, kutyatápot, pórázt, szájkosarat, kutyakosarat.

Sok szeretettel gondolok rátok és ígérem, hogy gyűjtöm nektek továbbra is a híreket:

Szilaj

Tekintsd meg a áprilisi hónap életképeit!