2024. április 19. péntek

Kedves Barátaink, Támogatóink!

Ismét elszállt egy év, mondhatnánk, hogy sas szárnyakon. Sajnos ebben az évben is sok állati szenvedést láttunk, s bár tudjuk, hogy amit értük tenni tudunk az olyan mint csepp a tengerben, de mégis úgy búcsúzunk a 2015. esztendőtől, hogy az egyre jobban felhalmozódó nehézségek ellenére megpróbáltunk minden tőlünk telhetőt megtenni annak érdekében, hogy a szerencsétlen sorsú állatokon segítsünk.

Ez úton szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki tevékenységünket támogatta, aki adományával, jó szándékkal, akár csak egy – egy hír megosztásával segíteni próbált abban a szélmalom harcban amit jövőre immár 15. éve folytatunk az állatok védelmében.

Kívánunk mindenkinek békés, sikeres új esztendőt, s reméljük, hogy jövőre sem feledkeztek meg rólunk és mentvényeinkről.

Nagy László – ADJON AZ ISTEN

Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét.
üres vékámba,
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne düljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet ,
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem.

Ez is érdekelhet

Minden napra egy mese… vagy inkább tragikomédia…

Hosszú lesz, de kérjük, hogy figyelmesen olvassátok végig! Egyszerűen nem találunk néha szavakat arra, hogy …