2024. március 28. csütörtök

Kedves Állatbarátok!

Az őrbottyáni önkormányzattól kértek tőlünk segítséget nemrég.a facebook oldalunkon, hogy házszámozás közben két sovány ridgebacket láttak egy ház udvarán. Akkor azonnal sikerült menni és menteni a két kutyát, a helyszínen azonban kiderült, hogy a házban nyomorúságos körülmények közt kb 30 db yorkie is él. Az ő mentésük pár nap szervezést igényelt, hiszen ennyi kutyának nem tudunk meleg, fűtött helyet biztosítani, így más állatvédő szervezetektől is kértünk segítséget. foKisebb fennakadások után a kutyusokat november 3.-án tudtuk elhozni jegyzői határozat alapján, a közterület-felügyelet segítségével, rendőri biztosítással. Hozzánk 8 kutyus került, mindannyian elhanyagolt állapotban, soványan, egy kivételével egészségügyi problémákkal: van köztük vak, több emlődaganatos, patellaficamos, szembetegséggel küzdő. Mindannyiuk füle gyulladt, fogkövesek – már amennyi foguk van…. Azonnal állatorvosi ellátásban részesültek és még aznap átestek egy alapos kozmetikán is. Ivartalanításuk, oltásaik után természetesen gazdit keresnek majd! Orvosi költségeik várhatóan nagyon magasak lesznek, így aki tud, kérjük segítsen! Adományokat a következő számlaszámon tudunk fogadni:

Magyarországi átutalás esetén: OTP Bank Nyrt. 11742104-20039871
Külföldről történő utalás esetén:
Nemzetközi bankszámlaszám (IBAN): HU78 1174 2104 2003 9871 0000 0000
SWIFT BIC: OTPVHUHB
A megjegyzés rovatba kérjük írják be: yorkie

Köszönettel fogadunk számukra kutyapelenkát minden mennyiségben, apró kutyakosarakat, pokrócokat, vitaminokat, immunerősítőt.
Érdeklődni a 20 383-9814-es számon lehet

Ez is érdekelhet

Kutyamentés a vihar után Gödöllőn – július 15-ki beszámoló

Ma reggel a Gödöllői Tűzoltóság egyik munkatársától érkező telefonhívással kezdődött nap: egy gödöllői lakos hívta …