2017. augusztus 21. hétfő

Gyerekek és Állatok

Mindig örömmel tölt el bennünket, ha gyerekek látogatnak el hozzánk. A gyerekek és az állatok kapcsolata milyen is lehetne más mint különleges. Mi, felnőttek sokszor irigykedve nézzük őket ahogy félelmek, gátlások nélkül barátkoznak, játszanak négy lábú társainkkal.

A közelmúltban tizenkét veszprémi ötödik osztályos iskolás látogatott el állatotthonunkba, és nem csak az állatokkal barátkoztak nagy lelkesedéssel, hanem korukat meghazudtoló csendben és érdeklődéssel figyeltek amikor a felelős állattartásról, az állatok, a természet védelméről beszéltünk nekik, sőt, még a szokásos Lótotót is hibátlanul töltötték ki, tehát készültek is a látogatásra!
.
Tiszteletre méltó az MCC Fit tehetség gondozó program, amelynek célja a gyermekek környezettudatos életmódra való nevelése.

Megtiszteltetésnek vesszük, hogy jó hírünket hallva a program vezető oktatói megkerestek bennünket és bemutathattuk a gyerekeknek állatotthonunkat.
Reméljük, hogy jól érezték magukat nálunk, és visszatérnek hozzánk máskor is!
Kapunk mindig nyitva áll előttük!

Továbbra is szeretettel várjuk az iskolás, óvodás gyerekeket, töltsenek el néhány órát szelíd, emberhez szokott állatainkkal!

A gyerekeknek nagy élmény testközelben látni a lovakat, hiszen sokuknak, főként a városiaknak kevés lehetősége nyílik a természetes lótartás megismerésére.

Ez is érdekelhet:

Lómentés félsikerrel!

Igen, félsikerrel, mert a legsúlyosabb állapotban lévő ló, Amulett, akinek életben tartásáért a mentő csapat …