2024. március 28. csütörtök

Egyéb védenceink

In memoriam Tádé

Szomorú és igaz történet egy elárvult vadmalacról aki tőlünk remélt segítséget. Sajnos későn talált ránk, már nem tudtuk megmenteni. Úgy kezdődött, hogy szénagyűjtés közben egyszer csak előttünk termett egy fiatal vadmalac.. Megrökönyödve néztünk körül, keresve a kondát, de nyoma sem volt sem az anyakocának, sem a társainak. Az, hogy miért maradt egyedül, örök titok marad. Talán kilőtték az anyját s …

Bővebben »

Biribari története

Biribari a nálunk immár több hónapja állatkínzás gyanúja miatt lefoglalt és ideiglenesen itt állomásozó szerencsére gyér létszámú birkanyáj váratlanul érkezett legkisebb tagja. Április 11-én reggel született és mint ahogy az sajnos birkáéknál is előfordul, a kis jövevényt éppen csak kipottyantotta az anyja de gondoskodni már elfelejtett róla. Így történt, hogy gyengéd erőszakhoz kellett folyamodnunk, azaz a kötelességéről elfeledkező anya birkát …

Bővebben »

Piroska kecske egy hős! :-)

Piroska kecskénk megbetegedett. Valamilyen nyavalyát összeszedett, ezért elmentünk vele Erdélyi doktorhoz kivizsgálásra. A diagnózis szerint Piroska összeszedett valamilyen vírust. Vagy a vírus őt…. Na mindegy, napokon keresztül kellett mennünk szurira. Piroska egy nagyon bátor kecskelány, na ezt csak azért mondom, mert a kutyáinkat, akik már jártak a Doktor úrnál húzzuk vonjuk be az ajtón, és Piroska meg csak úgy besétál, szinte …

Bővebben »

Kecskék, bárányok, pipik, malacka!

Az elmúlt napokban hatósági lefoglalás következtében állatotthonunkba került 15 kecske, 12 bárány, egy vietnami csüngő hasú malacka, és 26 fehér csirke. A Wienerberger Zrt. által felajánlott területen alakítottunk ki nekik szállást, melyet úgy gondolom, boldogan fogadtak, hiszen azonnal hozzáfogtak új területük birtokbavételéhez. A malacka a baromfirészlegen kapott helyett, boldogan él régi és új(a vörös iszaposok) pipi barátaival.

Bővebben »

Nyuszi-muszi történet – happy end :)

Lili nyuszi elköltözött tőlünk. Na nem úgy, hogy fogta a sátorfáját és minden köszönés nélkül itt hagyott minket, hanem bizony örökbe fogadták! Mégpedig Szalayné Látó Judit és családja. Régóta foglalkoztak a gondolattal, mire megszületett a döntés, hogy örökbe szeretnék fogadni Lilit. Örültünk is neki, meg nem is, mert az évek alatt hozzánk nőtt, de jóleső érzés volt, hogy saját családja …

Bővebben »

Új otthont keres egy kecskecsalád (de nem a fazékban)!

Örökbe fogadhatóvá váltak kecskéink, így hát végleges otthont keresünk számukra, vagy esetleg ideiglenes befogadókat. Akinek netán egy adag kecskepörkölt jelenne meg a gondolataiban, mikor rájuk néz, ne is szaporítsa a telefonszámláját az érdeklődéssel! Viszont szépek, kedvesek, finom a tejük (kivéve a két baknak), és jó fűnyírók. Tolongani értük, és az örökbe fogadási feltételeket megtudni az alábbi telefonszámon lehet: 0620/383-98-14

Bővebben »