2024. április 19. péntek

BÚÉK 2015

Kedves Barátaink, Támogatóink!

Közelgünk a 2014. esztendő utolsó napjához. Az évnek ez az időszaka számunkra is a visszaemlékezés, számvetés és persze a tervezés ideje is.

Ez az év is hozott számunkra jót is, rosszat is, örömöt, sikerélményt, de bánatot, veszteséget, fájdalmat is, mint ahogy minden esztendő mióta az állatmentést választottuk küldetésünknek.

Most, az óesztendő utolsó napjának közeledtével mégis inkább a jóra, a sikeres mentésekre, örökbeadásokra, gyógyításokra szeretnénk emlékezni, hiszen ezek adnak erőt nekünk immár 14 éve megkezdett utunk folytatásához.

Mindemellett szomorúan emlékezünk azokra az állatokra is, akiket elvesztettünk, vagy akiket nem sikerült kimentenünk azok közül a szörnyű körülmények közül amelyek közé gondatlan gazdáik kényszerítik őket. Értük folytatjuk küzdelmünket 2015-ben is bízva abban, hogy egyre több embertársunk szegődik mellénk az úton a rászoruló állatokért folytatott tevékenységünkben.

Köszönjük mindenkinek , aki akár erkölcsileg, akár anyagilag vagy fizikai munkájával támogatta Alapítványunkat!

MINDEN KEDVES TÁMOGATÓJÁNAK BOLDOG, SIKERES ÚJ ESZTENDŐT ÉS JÓ EGÉSZSÉGET KÍVÁN

A BOTTYÁN EQUUS CSAPATA

Ez is érdekelhet

Minden napra egy mese… vagy inkább tragikomédia…

Hosszú lesz, de kérjük, hogy figyelmesen olvassátok végig! Egyszerűen nem találunk néha szavakat arra, hogy …