Bottyán Equus Hungária Ló és Kutyaotthon
Tudtunkon kívül megszületett a bírói döntés a 2012. decemberében rendőri segédlettel Pilisszentivánról elkobzott és azóta alapítványunknál gondozott lovak ügyében.
Előre szólunk, hogy ez nem egy vidám poszt lesz, hanem egy kiábrándult és elkeseredett. És hosszú is, de kérjük olvassátok el figyelmesen, hogy lássátok, milyen az „állatvédelem” 2016.-ban Magyarországon.
Mostanában jött el az a pont, hogy azt érezzük, hogy nincs értelme annak, amit és ahogy csinálunk.
A napokban levelet kaptunk a Budapest Környéki Törvényszéktől, amiben szűkszavúan tájékoztatnak minket arról, hogy az Alexia és Maxima (a két belga) és Borsó póni gazdája ellen állatkínzás miatt indított per lezárult (nem most, de minket arról nem tájékoztattak), a lovak a Magyar Államkincstár tulajdonába kerültek, és a Törvényszék a Bottyán Equus szolgálataira április 21.-én 10 óráig tart igényt, ekkor megjelenik a Törvényszék képviselője, egy végrehajtó, meg még a fene tudja kicsoda, és a lovakat elszállítják.
Teljesen megdöbbentünk. Volt ugyan benne egy kis öröm, hisz az, hogy a lovak a Magyar Államkicstár tulajdonába kerültek, azt jelenti, hogy nagy valószínűséggel megállt az állatkínzás vádja, hogy gazdájuk csontvázzá éheztette a 3 lovat, egy másik (egy belga csődör) pedig elpusztult az éhezéstől és egészségügyi problémáktól.
De pontosan tudja mindenki, aki a munkánkat figyelemmel kíséri, hogy az ilyen esetekben egy kis huzavona után a lovaknak felelős, szerető örökbefogadót kereshetünk. A levélben megadott kontaktszemélyt felhívva kértünk információt arról, hogy mi fog most történni a lovakkal, hova kerülnek, mi lesz a további sorsuk?
Kérdéseinkre csak részben kaptunk választ, a bírónő szerint ugyanis az egészhez semmi közünk, de annyit megtudtunk, hogy a lovakat a bíróság egy magánvállalkozónak ajándékozza. Megkerestük őt is, ő elmondta, hogy a lovakat tovább fogja értékesíteni.
Ez az egész ügy számunkra nem más, mint a magyar állatvédelem kigúnyolása. Ez mindaz, ami ellen küzdünk.
Mint tudjátok, az állatkínzásos esetekből lefoglalt lovak a Bottyán Equus-hoz bűnjelként kerülnek. Míg az eljárás, a nyomozás és az ítélethozatal zajlik, addig a lovak úgy vannak nálunk elhelyezve, mint mondjuk egy gyilkosság miatt lefoglalt eszköz a bűnjelraktárban. A bűnjelek őrzésének költségét minden esetben a Magyar Állam hitelezi meg az eljárás végéig, és a bíróság ítélete alapján dől el a bűnjelek további sorsa és erre több verzió van:
– a bűnjel megsemmisíthető, ha nincs már rá szükség (vicc, de ilyen ítélet született anno a 16. kerületből kobzott lovak esetében, amelyet sikeresen megfellebbeztünk és örökbeadhattuk őket),
– a bűnjelet visszaadhatják eredeti tulajdonosának (ilyen ítélet született a mocsáról lefoglalt 7 ló esetében, akik gazdáját jogerősen másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték állatkínzás miatt, de a bíróság úgy döntött, hogy a lovakat, akik sérelmére az állatkínzást elkövette, vissza kell neki adni – ez ellen most is folyamatban van a küzdelem),
– a bűnjel elárverezhető (ilyen ítélet született pl. a bakonyoszlopi 7 ló esetében is, ez ellen is sikerrel írtunk kérvényt, így ők is már szerető gazdinál vannak mindannyian),
– a bűnjel a Magyar Államkincstár tulajdonában marad (ez az, amit ilyenkor szeretnénk elérni)
– a bűnjel karitatív célokra felajanlható non-profit szervezeteknek (lovak esetében a Bottyán Equusnak, és ez az, ami általában történni szokott, mert a Magyar Államkincstár nem akarja a lovakat)
Itt egyik sem történt, a lovak egy profitorientált vállalkozásnak lettek felajánlva. Valakinek, aki soha, de soha nem is látta még őket. Persze bolond lenne az illető nemet mondani, ha az állam azt mondja neki: tessék, kispajtás, itt van párszázezer forint, kéred?
Nem titok, soha nem csináltunk belőle titkot, hogy a mi célunk az örökbeadásokkal (és nagyon fontosnak tartjuk kihangsúlyozni, hogy NEM eladásról beszélünk, hiszen nem kupecok vagyunk, hanem örökbeadásról, ahol szigorú feltételeket szabunk!!!!!) az, hogy a lovaknak mindig legyen hazaút. Hiába bánik a magyar jog az állatokkal dologként, a mi dolgunk az, hogy pontosan tudjuk, hogy ezek az állatok nemcsak bűnjelek, hanem egyben sértettjei is egy állatkínzásnak. Megengedhetetlennek tartjuk, hogy az ilyen, tőlünk kikerült állatok sorsa újból rosszra forduljon, hogy kupeckézről kupeckézre vándoroljanak, hogy neadjisten vágóhídon végezzék vagy pusztán „csak” egy újabb felelőtlen, gonosz gazdához kerüljenek. Ezért küzdünk amellett, hogy mi adhassuk őket örökbe, hiszen az örökbeadásaink legalapvetőbb pontja az, hogy ha bármi gond, probléma van, a lovaknak hozzánk kell visszakerülni, hogy új gazdát kereshessünk nekik. Hogy ne kallódjanak el. Hogy ne kelljen őket esetleg újra és újra megmenteni. Hiszen mi ismerjük őket a legjobban, mi virrasztunk velük az első, kritikus napokban, mi kelünk és mi fekszünk velük évekig, míg a perek tartanak. Értük jött létre az Alapítvány 20 éve, értük dolgozunk.
És most szembesülhetünk azzal, hogy mindez semmit sem ér.
Nem titok az sem, hogy mikor lefoglalásokból lovak vannak nálunk elhelyezve, akkor a tartásukért havi 35 ezer forintot számlázunk ki a rendőrségnek, majd az ügyészségnek, majd a bíróságnak, attól függően, hogy milyen nyomozati szakaszban van az ügy. Ez a 35 ezer forint önköltségi ár. Aki lovasember, az tudja, aki nem lovasember, az bátran tájékozódjon a boxos bértartások nyilvános árairól. Az általunk megállapított ár egyetlen dolog miatt ennyi: mert mi mindig is arra törekedtünk, hogy a hatóságokkal könnyed és gördülékeny legyen az együttműködés, hittük, hogy az állatkínzásos ügyekben egy a cél. És tudjátok, bár ne kellene kiszámláznunk ezeknek a lovaknak a tartásáért egyetlen forintot sem, ezt kívánjuk. De nem megy, átlagosan 40 ló van a gondozásunkban, ebből átlagosan 18-25 a „miénk”, azaz vagy állandó lakó, mert öreg, beteg, sérült, és így már nem örökbeadható és élete végéig az Alapítványnál élhet lóhoz méltó életet; vagy már lezárult bírósági perek után van nálunk immáron úgy, hogy a Bottyán Equus teljes költségén lakik itt, míg meg nem találjuk számukra az ideális gazdát, ami adott esetben több hónap is lehet. És az sem titok, a NAV honlapján nyilvános adat, hogy mennyi az adó 1%-okból befolyt összeg. A tavalyi év szuperül sikerült, 6 millió forintot kaptunk, ebből kellene megoldanunk a kb. 40 ló, a kutyák, cicák, kecskék és egyéb állatok teljes körű ellátását, az élelemtől kezdve az olykor csillagászati összegre rúgó állatorvosi költségeken át. Nem megy, ha belegebedünk sem, ezt talán magyarázni sem kell, de segíteni szeretnénk, ezért állapítottuk meg ezt az összeget a lefoglalt lovak esetében. Ennek a most szóban forgó 3 lónak az esetében a bírósági szakaszban egyetlen forintot sem térítettek meg nekünk az elmúlt több, mint 3 évben. Több, mint 7 millió forintot hitelezünk ez idő óta a bíróságnak, azaz pontosabban a Magyar Államnak. Mert sem a ló nem várhat, ha enni kell neki adni, sem a kovács, ha körmölni kell, sem az állatorvos, ha oltást kell adni, vagy kezelni őket, vagy akár csak féreghajtani, sem a termelő, akitől a szénát, zabot vesszük. Nem, úgy tűnik, hogy itt csak mi várhatunk, hiába vagyunk non-profit szervezet… Ígéretünk ugyan van rá, hogy ezeket a költségeket kifizetik, de ígéret az már volt 3 éve is. És ez csak egyetlen ügy. Vannak még nálunk lefoglalt lovak, ugyanez a tendencia. Sőt, olyan lovak is vannak, akik már régesrég szerető gazdinál vannak, de a Magyar Állam még mindig kamatmentesen ül az Alapítvány által meghitelezett pénzen. És lassan itt a kaszálás, amikor meg kell venni az éves takarmányt, és vannak lovak, akik a segítségünkre szorulnának, de a nincsből nem tudunk többet adni, közben meg megszakad a szívünk értük.
És mindeközben itt van ez a 3 ló, vajon mi lesz velük? Hova kerülnek? Vajon szeretni fogják őket, megbecsülik majd őket?
Már kezdjük érteni, miért mondogatja nekünk sok barátunk, hogy hülyék és naivak vagyunk, mikor a jogban, a jogkövető magatartásban hiszünk, mikor hiszünk az állatvédelmi törvényben, amiről úgy hisszük, hogy európa legjobb állatvédelmi törvényeinek egyike – igaz, csak papíron. Ezért próbálunk folyamatos kommunikációt fenntartani a rendőrségekkel, ügyészségekkel, bíróságokkal, csak jogilag nagyon meg van kötve a kezünk az olyan esetekben például, mikor 5 hónappal a jogerős ítélet után kapjuk kézbe az ítéletet, amelyben a fellebbezésnek 15 napon belül van helye…
Most sem tudtunk mást tenni: megírtunk egy kérelmet a Budapest Környéki Törvényszéknek, amelyben azt kérjük, amit ilyen esetekben mindig: kérjük, hogy a lovak maradjanak a Magyar Államkincstár tulajdonában, és az eddigi jól bevállt protokoll szerint adhassuk őket örökbe, hogy védőhálóként a lovak élete végéig megmaradhassunk, hozzánk bármikor hazajöhessenek, ha bajba kerülnének, mindezt mostantól teljes anyagi felelősségvállalással… És kértük, hogy a bíróság is tanúsítson jogkövető magatartást, hiszen a lovak papírjai rendezetlenek, nincs lóútlevelük, és abba bepecsételt hivatalos vérvételük pl. fertőző kevésvérűség ellen (vérvételük természetesen van, mindegyik lónak azonnal megcsináltatjuk, de lóútlevél nélkül ez csak egy darab papír, ami csak arra jó, hogy mi nyugodtak legyünk, hogy nem jelentenek veszélyt egyetlen védencünkre sem), márpedig ennek hiányában nemhogy nem szállíthatók hivatalosan, de a kapun kívül sem tehetik ki a lábukat, különösen most, amikor még most is zajlik az országban az elmúlt évtizedek legsúlyosabb fertőző kevesvérűség járványa… A bírónő szerint ezzel nekünk nem kell foglalkozni, ez legyen az ő bajuk, de a törvényeket nem mi találtuk ki és nem mi írjuk, hogy személyes problémánk legyen, hanem ez mindannyiunk, minden lovasember baja…
A kérelem azóta már a Budapest Környéki Törvényszék elnökasszonyának asztalán van. És mi reménykedünk…
És nincs több ötletünk. Ha bárkinek van, ossza meg velünk!
